Csütörtökön volt az a bizonyos incidens, mikor egy kedves barátném bekavart a baráti körömbe és a párkapcsolatomba is egyaránt. Párommal sikeresen meg tudtam beszélni és a közös jövő felé haladó út újra egyesnek látszik. Baráti körben is sikerült elrendezni a dolgokat több-kevesebb hazugsággal, viszont ez nem foglalkoztat annyira, mint a párkapcsolatom. Őket se túlzottan érdeklem én, csak ha éppen nincs más. Ilyen, ha nincs ló, jó a szamár is alapon. És persze, hogy van, amikor kapok az alkalmon és találkozok, beszélgetek velük, mert azért mégis csak jobb néha-néha kimozdulni, ha csak ilyen körökbe is. Ezért is volt jó érzés, hogy a srác egy véletlen folytán megnyílt nekem, olyan dolgokat mondott el magáról, az életéről, amit azelőtt senkinek sem mondott el. Alkohol, vagy drog hatása alatt volt az tudom, pontosan nem tudom melyik lehetett, de nagy szerepet játszott, hogy akkor megnyílt. Itt mindenki már megint a rosszra gondolt, hogy ez valami aljas húzása, de könyörgöm, nagylány vagyok, talán meg tudom védeni magam, tudok magamra vigyázni. Nem kell mások okoskodása. Nagyon hiányzik, hogy én is meg tudjak nyílni valakinek, akiben megbízok teljes mértékig. A vicc az egészben, hogy ebben a srácban nem túlzottan bízom meg. De nem hallottam még vissza semmit, csak nálam nem úgy megy, hogy egyszer bizonyít és akkor máris teljes mértékben megbízom benne. Folyamatosan bizonyítani kell.

Sose voltam valami nagy társasági lény, mindig is a szomszéd gyerekekkel lógtam, és a mai napig néhányukkal találkozok. Viszont ezek inkább szomszédok, mint barátok. Most, hogy azért 21 éves fejjel akadnak gondok az életben, meg esetleg van olyan dolog, amiben segíteni tudnánk egymást, egyáltalán nem érzem, hogy ez kölcsönös lenne, mint ahogy egy barátságban lennie kéne. Ha el kellett kísérni valahova, ha meg kellett hallgatni, ha kerítőt kellett játszani, mindig hozzám jöttek. Én általában segítettem is, ahogy csak tudtam, egészen tavalyig amikor meguntam, hogy ha én kérek szívességet, mindig mindenkinek dolga van, nem ér rá, zoknit kell vasalnia.

Rövid ideig volt egy legjobb barátnőm, akinek az égvilágon minden elmertem mondani, kíváncsi voltam a véleményére és ő is az enyémre. Kölcsönösen számíthattunk egymásra. Nagyon sokat lógtunk együtt. Az a fajta barátság volt, mikor kendőzetlenül meg tudod neki mondani a frankót és nem sérül be, mint egy 5 éves. De gimnáziumba ment, ahol új emberekkel ismerkedett meg és párja is lett, amivel tudom jól az jár, hogy nyilván kevesebb idő jut rám. De azt nem gondoltam volna, hogy konkrétan 5 percet nem fog rám szánni, holott 1 emelet választott el bennünket.. Betette a lapátot, hogy a faszija írt rám, már nem emlékszem, csak arra, hogy elég rendesen kioktatott. Több se kellett, lehívtam barátnőmet és megmondtam, hogy jó köszi, szerettem a legjobb barátod lenni de unom a felesleges köröket futkosni. Azóta ha kell valami felkeressük egymást, vagy ha a facebook olyan közös emlékre emlékeztet. Egyébként semmi.

És épp ezért hiányzik egy olyan ember, akinek elmondhatok bármit, tartani tudja a száját, és nem kell megkérnem, hogy na akkor ez most maradjon köztünk. Vele ez magától értetődő volt. Elég nehezen tettem túl magam rajta. Majd 1 évig hiányoltam.

Alapból sem vagyok az a barátkozós fajta, mindig is elvoltam magamban. De az ember társas lény, néha még az ilyeneknek is, mint én szüksége van egy barátra. Mindenhol azt olvasom, milyen jó ha a párod egyben a legjobb barátod is. Erről akkor tudnék releváns véleményt alkotni, ha mind a két esetet tapasztaltam volna, de így nem. Túlzottan nem is bánom, hogy a párom és a bff külön személy legyen.

Szóval megörültem, hogy találni látszik egy bff jelölt, erre mindenki baszakszik velünk, ellene akarnak fordítani. Ez nem sikerült, viszont odáig fajult a dolog, hogy ma furán beszélgettünk, egész konkrétan egy like jelet kaptam tőle. Ez annyira nem lenne gázos, mert reggel van még, de nem igazán várok a nap folyamán ennél többet. Ehhez társul egy furcsa, negatív érzés is, de nem tudom még hova tenni. Megkérdezni, hogy mi baja még nem akarom 2 nap után, lehet csak én látok már rémeket. De hát mindenki a tapasztalataiból táplálkozik. Hosszú még a nap, meglátjuk mi sül ki belőle.