Az elmúlt két hét elég felkavaró, izgalmas és kimerítő volt. 2 hete szombaton szakított velem párom 3 év után. Az utóbbi kb fél éve már nem volt az igazi, többször is akart szakítani, de mindig megbeszéltük, hogy változunk és akkor majd minden jó lesz. De minden maradt ugyanúgy, még végül erre jutott, hogy most tényleg véget vet. Mondtam neki, hogy nekem ez nem fog úgy menni, hogy akkor holnaptól mintha nem is ismernénk egymást. Következő héten szerdán találkoztunk. Arcra puszi, ölelés.. elég fura volt egyik napról a másikra így „lebutítani” mindent. Aztán egy fél hetet nálam aludt utána. Néha lopott egy két csókot, mondta, hogy érez még valamit irántam, érdekli mi van velem, nem akar bántani. És most csütörtökön volt egy nagyon szép napunk együtt. Rájött, hogy a szakítás után pár nappal már beszélgetek egy sráccal, a találka is szóba került már. Csütörtökön egész nap furcsán viselkedett velem, azt mondta, hogy csak szexelni akar, nem törődik semmivel. Még végül nem túl nehezen rávettem, hogy munka után találkozzunk. Leültünk egy padra, megölelt és szorított hosszú ideig, még végül elmondta, hogy rosszul esik neki, hogy már találkoznék a másik sráccal és féltékenynek érzi magát. Örültem, hogy ezt elmondta, mert róla tudni kell, az érzéseiről nem hogy nem beszél, de próbálja elnyomni magában, hogy esélye se legyen a csalódásra. Ezután az ölébe húzott és megcsókolt olyan szenvedélyesen, mint az utóbbi időbe sose. Beszélgettünk, ölelgettük egymást még egy darabig, aztán elindultunk haza. Félúton megfogta a kezem is és úgy sétáltunk, akár egy pár. Pár nappal később azt mondta, hogy ezek a dolgok csak megszokásból jönnek. De úgy gondolom, hogy ez is egyfajta elnyomás lehet benne, jól esett neki az, amit akkor tett, érzelmileg legyengült és megtette, de most tagadja, mert ezzel sebezhetőnek tűnhet. És azóta ez a huzavona megy kettőnk közt… nem mondom, hogy mindent összevetve túl jó érzés, mert belül valami fáj de képtelen lennék mondani neki, hogy ezt hagyjuk abba.

Folyton azzal jön, hogy ha vége, akkor vége, nincs második esély, és ezt is tapasztalatból mondja. Megértem, de azt is meg kéne érteni, hogy a mi kapcsolatunk egyik előzőhöz sem hasonlítható. Teljesen más a probléma, teljesen más a szakítás kimenetele is. Nem mondom, hogy most akkor jött a megváltás és happy end lenne életünk végéig, de magamon úgy érzem megváltoztatott ez a dolog, érzem, hogy elveszíthetem, így sokkal erősebben harcolok érte, értünk és talán kevesebb hibát is követnék el. Sokkal jobban odafigyelek már most, hogy mit hogyan teszek és mondok. Mértékletesen próbálok a kedvében járni, próbálom én is keresni. Nehéz megállnom, hogy ne kérdezgessem félpercengként, hogy na most jobb? most jobb már? oké minden?

Nyaralni is együtt megyünk, lesz a Balcsin egy közös éjszakánk kettesben. Azután pedig Pestre megyünk egyik barátjához. Várom is meg nem is.. Remélem, hogy ott fog valami történni, ami jó irányba billenti a kapcsolatunkat, ugyanakkor félek is nem kicsit, mert tegnap este is lent voltunk a baráti társasággal és éreztem, hogy távolságot akar tartani, de közbe az ölébe húzott, néha loptunk egymástól csókot. Abban bízom, hogy a közös programok összébb hoznak minket és lesz esélyem apránként megmutatni, hogy nem is vagyok olyan szörnyű, mint amilyennek látott. Állítólag kicsit érzi már, hogy másképp viselkedek vele.

Közben ott van a másik srác, akivel elég jól elbeszélgetek, eddig sok közös dolgot is találtunk egymásban, és már a találkozó is megvan beszélve, de valami furcsát érzek vele kapcsolatban. Majd csak valahogy alakul mind a két dolog. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy.