Eljön végre az a pillanat amikor le tudom zárni a múltat ? Egyre közel de még nem eléggé. Nem is tudom páromnak nevezzem e vagy nem. Jelenlegi felállásban inkább ex. történt ugyanis, hogy eddig minden fasza volt, megoldódni látszottak a problémáink, kicsit terveztük a külön, közös életet. Én talán jobban, mint ő. Ő nem volt benne mit is szeretne, szeret engem, velem akar lenni de a szüleit nem akarja elhagyni és a kettő egyszerre valahogy nem akart működni. De mi folytattuk már amennyire. Hivatalosan nem voltunk együtt, közöttünk is csak néha néha volt kimondva, hogy együtt vagyunk, bár mindig úgy viselkedtünk kb az egész szakíts időszak alatt, mintha egy pár lennénk. Még a napokban megismert egy lányt, akivel találkozott is ma. Elhívta kávézni, előző nap meg az én ágyamban fetrenget meztelenül. Természetesen mikor közölték velem, hogy az állítólagos páromat más lánnyal látják randizni, össze tört bennem minden, megint. Valahogy ez most nem hatott meg annyira, de a jövőben biztos nagyon szar lesz, mert a csaj a felettünk lévő házban lakik és majd azt nézni, hogy enyelegnek az otthonomnál, ott ahol előtte velem tette azt.

De hogy egy kis jó is legyen, munkatársam kb egy hete rám írt, hogy megnézné a kutyámat, nekik is spánieljük volt, és szereti őket. Ki is jött pár órával később. A beszélgetés nehezen indult be, talán teljesen nem is, kínos csönd is volt köztünk párszor. De aztán neten egyre többet beszélgettünk mindenféléről, és tényleg mindenféléről. Még eljutottunk pár nap után oda, hogy ha már 2-3 órát nem tudunk beszélni hiányzik a másik, boldog mikor látja, hogy írok neki. Egy hét után odáig jutott a beszélgetésünk, hogy a lelkünket is kiöntjük egymásnak. Annyira jó beszélgetni vele, mindig várom, hogy írjon, vagy hogy elérhető legyen, és tudjak neki írni. Egy apró bökkenő viszont itt is akadt… felesége van már 5 éve. A viszonyuk nem felhőtlen, sőt.. de akkor is felesége van. De ő az első 3 éve, akinél ugyanazt érzem, mint exemnél. Sokszor látok köztük hasonlóságot és kedvelem benne azokat a dolgokat is amik az exemre emlékeztetnek, mert nem úgy emlékeztetnek, hogy közben elkezd hiányozni. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Volt párom hatalmas szerepet játszott abban, hogy az vagyok ma aki, és azt szeretem amit. Úgy érzem ennyire senki sem fog már formálni. És ebben a srácban, nagyon sok olyan dolog van, amit kedvelek. Ráadásul nagyon nagyon sok közös van bennünk. És valami hasonlót érzek iránta is, hogy akarok vele beszélgetni, találkozni, vele lenni, megismerni őt jobban.

Lehet csak egy kapcsolatból indulok ki, hogy ott ezt éreztem, jó volt, akkor másnál is azt kell éreznem és jó lesz. De nem, ezt egyszerűen csak érzem, hogy ő kell és, hogy véletlen e vagy sem, hogy előzőleg másnál is hasonlóan éreztem, azt nem tudom. De ez most jó, és boldoggá tesz. Szeretném ha kicsit komolyabban is boldoggá tehetne. Úgy érzem ő tudna segíteni tovább lépni, és egy boldog fejezetet kezdeni az életemben.

Nem vagyok túl még Bumbin, és még mindig szeretném ha minden jól működne köztünk, de ez már túl fájdalmas számomra, hogy nem küzd és csak úgy van. Belefáradtam, hogy akármennyire is küzdők, folyton megbánt valamivel, akarva-akaratlanul. Rossz lesz végleg elengedni és elfelejteni őt, de így még egyszer fáj utoljára, nem folyamatos szenvedés az egész. Belegondolva nem is értem miért ragaszkodom hozzá, mikor világos, hogy nem akar engem eléggé.

Álmodozom arról a pillanatról, mikor rátalálok arra az emberre, akinek nem csak egy leszek a sok feleség jelölt közül, hanem igenis az, akire mindig is vágyott, aki nem hagy csak úgy elmenni, aki érezteti mennyire fontos is vagyok számára. Aki nem hagy ott azért, mert veszekünk, mikor gondok vannak. Valahogy ezt mind Bumbiból próbáltam kicsikarni, de kb mint halottnak a csók annyit ér az egész ha a másik fél szarik az egészre, fél és nem küzd.