Csak mondom

#020 szombat

2017.10.01. 15:40, CsakMondom

Szombaton, azaz tegnap végre össze tudtunk hozni egy rendes találkát az egyik munkatársammal. Az ismerkedésünk azzal kezdődött, hogy érdeklődött a kutyám iránt. Ez enyhén szólva furcsa volt nekem, egy pasi, aki valamiért bejelöl, majd a kutyás képeim láttán rám ír, hogy mennyire bírja a spánieleket, és szeretné megnézni élőben. Mikor és hol tudná. Azt hiszem még aznap délután ki is jött hozzánk. Nagyjából semmi másról nem beszéltünk egy órán keresztül csak a kutyámról, és hogy neki milyen története volt a sajátjukkal. Néha voltak kínos csendek, én sem tudtam másról beszélni, ez előtt egy szót sem váltottunk egymással. Végtére is eltelt ez az egy óra, elvoltunk, beszélgettünk. Egy szürke térd melegítőnadrágba, egy piros pólóba, baseball sapkában és egy sima sportcipőben jött ki. Meg kell hagyni elég jól nézett ki. Miután elment még pár szót beszélgettünk chaten. Az elkövetkező napokban egyre többször írt, szépen lassan mindenféléről kezdtünk már beszélni, előjöttek újabb és újabb témák. Majdhogynem bármilyen téma bukkant elő, megegyezett az ízlésünk, ahogy ő mondta, „ijesztően sok bennünk a közös”. Munkahelyen sosem beszélgettünk magánügyekről, sőt aligha beszélgettünk bent. Nagyjából két hét után eljutottunk oda, hogy a feleségével való életébe, a gondjaiba is beengedett, megbízik bennem. És ugyanez fordítva, én is a legmélyebb gondjaimat meg tudom vele osztani. Nem érzem azt, hogy unja hallgatni egy még félig idegen ember gondját, baját, és én is szívesen meghallgatom őt. Egy idő után munkahelyen is többször futottunk össze, feljött hozzám, együtt mentünk le enni. Kb egy héttel ezelőtt nagyba beszélgettünk mindenféléről, mire egyszer csak azt írja, hogy ő nem akarja megbeszélni mi hogy legyen, majd alakulnak a dolgok. Tágra nyílt szemmel néztem, hogy ezt most mire írta, mire gondolhat, mert volt, hogy egyszerre több témában is beszélgettünk. Azt hittem a feleségével való gondok oldódnak majd meg, vagy zárulnak le. Eszembe sem jutott, hogy rólunk beszél. Elmondta, hogy kedvel, szeretne megismerni. Mivel nem egy rossz srác, kedves, és nagyon sok a hasonlóság van bennünk én is kezdtem megkedvelni, csak egy apró bökkenő van… nős.. Nem a legjobb a viszonyuk, szakítottak is már, válni is akart, de a lényeg, hogy most együtt vannak és egy 10 éves kapcsolatot nem lehet csak úgy feladni. Nem is várom el, hogy ezt tegye. Annyiban rossz, hogy a beszélgetéseket titkolni kell, így mikor otthon van a felesége alig tudunk beszélni, találkozni munkán kívül egyáltalán nem. Most szombaton, mint a bejegyzés elején írtam, sikerült összehozni egy talit. 2 órát voltunk együtt, kocsikáztunk egy kicsit, majd egy kilátóhoz mentünk, ahol remélhetőleg ismerőssel a lehető legkevesebb az esély összefutni. A beszélgetés itt is nehezen indult, de beindult. Beszélgettünk most is mindenről. Családról, barátokról, hobbiról, exekről. Az égvilágon tényleg bármiről. Egy jó kis délutánt töltöttünk el egymással, remélem lesz rá még lehetőség.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!