Nem is olyan rég végre lett egy kis időm magamra, így tudtam olvasni is kicsit. Vége az iskolának, vége a vizsgának és otthon is elvégeztem mindent. Tudni kell rólam, hogy a legnagyobb Dr. Csont fanok közé tartozok, már 6-8 éve. Minden részt láttam többször is, kívülről tudom mind a 12 évadot. Pár éve hosszú ideig volt is egy rajongói oldalam, de mint mindent, idő hiányába ezt sem tudtam folytatni. Aztán gondoltam, ha a sorozat ennyire bejött miért is ne olvasnám el a könyv sorozat első részét, és ha tetszik a többit is. Legtöbb esetben, ha a film jó, a könyv nem lesz az, és fordítva. De ennél belevágtam. A legelső részt egyik könyvesboltban sem találtam, Libribe mondták, hogy feltelefonálnak a gyártónak hátha, de nem jártak sikerrel. Nem gyártják már és a boltokba sincs. Tavaly karácsonyra megszerezték nekem a könyvet, azonnal bele is kezdtem az olvasásába. Elég döcögősen ment, kertbe kellett menni, párommal is nagyon sokat voltam és nálam nem úgy megy, hogy most van időm, akkor tudok olvasni. Ha nincs kedvem az isten nem vesz rá arra, amihez nincs kedvem, és bármennyire ki akartam olvasni, mire időm lett, a kedvem ment el. De most, hogy elköltöztem időm, mint a tenger.

Szóval kiolvastam és meg kell mondjam amilyen izgatott voltam, olyan csalódás is ért vele szemben. De meg kell jegyeznem ezzel együtt állatira tetszett a könyv, és a kedvenceim közt van, akár csak a sorozat. Mint minden sorozatban, ebben is a részeknek külön tartalma van, de emellett van egy fő szál, a főszereplők magánélete ebben az esetben, ami összefűzi a sorozat részeket, évadokat. Na mármost gondolom a könyv sorozatoknál is valahogy így lehet a dolog, nem tudom, nem olvastam még könyvsorozatot. A legnagyobb csalódást a főszereplő, Dr. Temperance Brennan személyisége okozta. Nagyon tetszett a filmbeli karakter racionális személyisége, ahogy Booth-szal vitázik isten létéről, hogy csomó dolog van, amit nem ért és el kellett magyarázni. Elég sokszor hallani tőle: „Nem tudom, hogy ez mit jelent.” Érzelmeket sem nagyon látni rajta jó sokáig. Elég különleges személyiséget alkottak meg a rendezők, és biztos, hogy nem az első könyv alapján. Ugyanis a könyvbéli Brennan ennek a 180 fokos ellentéte. Már az első 20 oldal után világosan látszik, hogy itt egy érzelmes, aggódó karakterről van szó, aki nem mellesleg hisz istenben. És még a filmben a gyereknemzés pusztán a fajfenntartást jelenti számára, a könyvben már van is egy gyereke, aki természetesen nagyon szeret és félt.

Ezen kívül Québec-ben játszódik, nem Amerikában. És jó pár francia kifejezést is beleírtak, amit nem minden esetben, sőt a vége fele meg sem magyaráznak mit jelent. Booth sincs a képbe még, remélem később azért előjön, mert 12 évad után úgy érzem ők összetartoznak, és ha a könyvben nincs benne az egyik főszereplő, akkor hibás azt állítani, hogy ez a könyv alapján készült a sorozat. Eddig csak Brennan személye ugyanaz, és az, hogy antropológusként dolgozik, aki beleavatkozik egy kisvárosi rendőrség bűnügyeibe. Bár utóbbi se nagyon stimmel, mert a filmben FBI-ről van szó. De ezt ennyi eltérés után vehetjük részletkérdésnek.

Nem mondom, jó lett volna ugyanazokról a karakterekről, történetekről olvasni, mint amit megnéztem. De így legalább megismerhettem azt a Brennan-t is, aki olyan, mint egy átlagos ember.

Maga a történet elég izgalmasra sikeredett, főleg, hogy rögtön az első részbe életveszélybe került a főszereplő.

SPOILER

A történet még a 2000-es évek előtt játszódik. Brennan már tervezgeti az utazását, mikor emberi maradványokhoz hívják, abban bízik, hogy csak régészeti lelet lesz, és nem kell lemondania az utazást. Ehelyett egy zacskóba rejtett, oszladozó tetemet talál. A vizsgálat során olyan tényeket állapít meg, amit párhuzamba von egy korábbi esettel, úgy gondolja a két esetnek köze lehet egymáshoz, ám kollégái nem így gondolják. Brennan egyedül indul a nyomok után. Egyik este egy templom kertjébe ment egyedül, ahol szerencsétlen véget ért a nyomozása, leütötték. Másnap hívta is a rendőröket, hogy nézzenek szét, hátha a gyilkos volt és esetleg rejtegethet e valamit ott. Találtak is egy újabb tetemet zacskóba rejtve. A rendőrök többször is figyelmeztetik Brennan-t, hogy a nyomozást bízza a rendőrökre, de nem hallgat rájuk. Mígnem Gabby, a barátnője segítséget kér, úgy érzi követi őt egy fickó, és nem túl bizalomgerjesztő az ember. Brennan-ben ott van a kétség, hogy barátnője igazat mond-e, hisz egy rossz környéken gyűjt információt a tanulmányához, de ismeri is elég jól ahhoz, hogy tudja túlozni is szokott. Eközben a gyilkos tovább szedi áldozatait, Brennan egyedül próbál a nyomára akadni. Az ő nyaka körül is szorul a hurok, levágott fej a kertben, néma telefonhívások. Egészen addig fajul a dolog, még rendőri őrizet kell a háza körül, ekkor már a rendőrök is kezdik meglátni a kapcsolatot a sok áldozat között, de egyértelmű bizonyítékuk nincs, és nem is lesz a végéig. Eközben Katy, Brennan lánya is haza utazik. Félti a lányát, ugyanis eközben Gaby-t is megöli a sorozatgyilkos. Ezután tényleg el akarja kapni a gyilkost és a nyaka körül a hurok egyre szorosabb, mígnem a saját házában őt is megtámadja a gyilkos. A rendőrők többször is figyelmeztették, hogy hagyja abba a nyomozást, főleg egyedül, mert rossz vége lesz. És így is lett, de szerencséjére Ryan időben érkezett meg, és megmentette. Ő is és a gyilkos is kórházba kerültek súlyos sérülésekkel. Brennan kiszúrta a gyilkos szemét, neki pedig a torkán esett egy mélyebb vágás. A fiúk a kórházban elmesélték mi volt az indíték, hogyan csinálta. Tehát a részleteket.

Már hónapokkal ezelőtt szó esett arról, hogy párommal valamilyen módon összeköltöznénk. Az utóbbi hetekben folytak is a munkálatok egy kerti házon, ahova most ki is költöztünk. Nem végleg mert, télen a hideg ellen nem nagyon tudnánk védekezni. Szobába elég lenne egy hősugárzó, ami végül is van, de meleg vizes fürdést nem lehetne megoldani sehogy sem, ugyanis egy különálló kis épületkében van a wc és a zuhany is, és nincs vezetékes víz sem. Na de a lényeg a lényeg kész van a házikó, lakható, ketten tök jól el is vagyunk. Szóval a sztori lényege ott kezdődött, hogy anyu mondta segít mindenben, csomó főzős cucc is van, vihetek nyugodtan. Mondtam, hogy akkor nagy eséllyel szombaton ki is cuccolnánk, mutassa meg mi hol van, mit lehet elvinni. Az újdonsült faszijával volt éppen, ezért megbeszéltünk, hogy 2:30-ra jönnek értem, lepakolok és megyünk, tehát ez idő előtt kéne összerámolnom. Természetesen anyám sehol nem volt. Párom megjött, vártunk kicsit, aztán elkezdtük lehordani a cuccot, mikor is megjelent anyám, a faszija és a faszi lánya a liftbe. Nekem több se kellett, fogtam magam és a cuccaim és elmentem. Munkám nincs, ezzel együtt jelentős bevételem sincs, de azt is megbeszéltük apával, hogy a kis 15.000ft gyerektartás még mindig fizeti (holott nem járna már) és ezt beszéljem meg otthon, hogy adják nekem. És akkor már havi 30-40 ezer ft-ból el tudnánk éldegelni. Csak áramot kell fizetni, meg amit megeszünk, semmi mást. Az autóban a sírás kerülgetett, hogy megint ez a helyzet alakult ki. Az utóbbi egy évbe próbálkozik a fasziknál, de túl sokáig egyik se húzza, viszont ilyenkor senki és semmi más nem létezik. Képes felállni az ebéd közepén ha csörög a telefon, ott hagy a mondat közepén ha hívják. Ebből már nagyon elegem van, szóltam is neki, de mintha a falnak beszélnék..

Most sincs ez máshogy. Legutóbb hétfőn voltam otthon, meg is beszéltük, hogy délelőtt megyek haza, aztán 11-kor találkozok barátokkal is és, amint párom végez 2-kor jövünk is haza. Korán reggel otthon voltam már, mindenki aludt. Legalábbis azt hittem. Kis idő elteltével megnéztem alszanak e még, mert a kutyát korán szokta anyu levinni. Üres az ágy. Hívom. Azt mondja 1 óra és itthon van. Na már most az kb 10 és szerettem volna ha eljön velem vásárolni. Nincs túl nagy tapasztalatom a főzésben és szerettem volna ha segít összeszedni az alapanyagokat. Kivételesen időbe meg is jött és minő meglepetésemre, hozta a pereputtyot is. Meg akartam vele beszélni a dolgokat, hogy mi fáj, meg hogy látom én a dolgokat, de ez másra szerintem nem tartozik. Végül sikerült elmennünk bevásárolni. Ezután átmentem barátnőmhöz. Mikor hazaértem mondanom sem kell, hogy mi várt… Anyu, a faszija és a 3 lány felszerelkezve állnak az ajtóba. Nekem egy szóval nem mondta senki sem, hogy már mennek is tovább, holott anyunak kb. mindent elmondtam mikor hova megyek, és mikor érek haza. Ha csak 5 perccel később érek vissza, hűlt helyét találom. Az volt a válasza, hogy ha velem marad, akkor délután egyedül lesz, mivel én 2-kor elmegyek. És? Akkor nem lehetett volna megbeszélni a faszikával, hogy menjenek egy fél órával később? Dehogynem… csak nem akarta. Nem időpontra mentek és a kalandparkba nem vesztettek volna semmit ha kicsit később mennek.

Ezen az egész sztorin annyira felhúztam magam.. Értem én, hogy most van faszija meg állítólag valahol messze dolgozik és akkor nyilván nem tudnak találkozni. De akkor meg a telefonon lógnak egész nap. Folyton azt mondogatja, hogy én elköltöztem, akkor ne hozzám mérje magát. Én ezt nem is kértem, még akkor sem mikor otthon laktam, és igen elköltöztem, de meg nem haltam, tehát nem kéne semmibe vennie, mert ugyanúgy a lánya maradtam, csak a város másik végébe lakom. Ezt az egész külön költözősdit is csak azért csináljuk, hogy lássuk milyen meg mennyire menne, ha mindent magunknak kell megcsinálni. Nem mondom, hogy el voltam kényeztetve, mert egyáltalán nem, de otthon elém volt téve az étel, házimunkát se nagyon kellett végeznem, csak a saját szobámat kellett rendben tartanom.

Nagyon izgultam már és vártam, hogy végre kiköltözzünk, erre anyám pokollá teszi az egészet. És ilyenkor akarva akaratlanul feljönnek a régi dolgok, anyámmal, másokkal. Sose voltam az a nagy problémamegoldó, viszont mostanában szeretem megbeszélni a dolgokat. Mások egészen addig még az ő javukon van a beszélgetés… Amint igazam lesz, felháborodnak és otthagynak. Nem hiszem el, hogy egy problémát nem lehet normálisan megbeszélni. Így persze, hogy az emberben ott marad egy tüske, legyen az bármennyire is pici, jelentéktelen.

Mindegy, próbálom nem ezen rágni magam. Ha haza is megyek és folytatódik ez az egész tovább, nem veszem magamra. Néha a csönd a legnagyobb és leghatásosabb fegyver. Majd ha netán biztos lakásunk lesz, és tényleg nem megyek haza, még ünnepekkor sem csak a facebookon lökök egy üzenetet, akkor talán rájön, hogy kicsit több szeretettel is fogadhatna.

Nem is tudom, ha nekem lenne gyerekem és elköltözne, az valamilyen formában megérintene. Nem mondom, hogy patakot sírnék, mert nem, ez az élet rendje, sőt örülnék is neki, hogy képes elszakadni az anyja mellől és a saját lábán akar és tud élni. Az én anyám mit csinál? Semmit. És nincs rosszabb a semminél.

Csütörtökön volt az a bizonyos incidens, mikor egy kedves barátném bekavart a baráti körömbe és a párkapcsolatomba is egyaránt. Párommal sikeresen meg tudtam beszélni és a közös jövő felé haladó út újra egyesnek látszik. Baráti körben is sikerült elrendezni a dolgokat több-kevesebb hazugsággal, viszont ez nem foglalkoztat annyira, mint a párkapcsolatom. Őket se túlzottan érdeklem én, csak ha éppen nincs más. Ilyen, ha nincs ló, jó a szamár is alapon. És persze, hogy van, amikor kapok az alkalmon és találkozok, beszélgetek velük, mert azért mégis csak jobb néha-néha kimozdulni, ha csak ilyen körökbe is. Ezért is volt jó érzés, hogy a srác egy véletlen folytán megnyílt nekem, olyan dolgokat mondott el magáról, az életéről, amit azelőtt senkinek sem mondott el. Alkohol, vagy drog hatása alatt volt az tudom, pontosan nem tudom melyik lehetett, de nagy szerepet játszott, hogy akkor megnyílt. Itt mindenki már megint a rosszra gondolt, hogy ez valami aljas húzása, de könyörgöm, nagylány vagyok, talán meg tudom védeni magam, tudok magamra vigyázni. Nem kell mások okoskodása. Nagyon hiányzik, hogy én is meg tudjak nyílni valakinek, akiben megbízok teljes mértékig. A vicc az egészben, hogy ebben a srácban nem túlzottan bízom meg. De nem hallottam még vissza semmit, csak nálam nem úgy megy, hogy egyszer bizonyít és akkor máris teljes mértékben megbízom benne. Folyamatosan bizonyítani kell.

Sose voltam valami nagy társasági lény, mindig is a szomszéd gyerekekkel lógtam, és a mai napig néhányukkal találkozok. Viszont ezek inkább szomszédok, mint barátok. Most, hogy azért 21 éves fejjel akadnak gondok az életben, meg esetleg van olyan dolog, amiben segíteni tudnánk egymást, egyáltalán nem érzem, hogy ez kölcsönös lenne, mint ahogy egy barátságban lennie kéne. Ha el kellett kísérni valahova, ha meg kellett hallgatni, ha kerítőt kellett játszani, mindig hozzám jöttek. Én általában segítettem is, ahogy csak tudtam, egészen tavalyig amikor meguntam, hogy ha én kérek szívességet, mindig mindenkinek dolga van, nem ér rá, zoknit kell vasalnia.

Rövid ideig volt egy legjobb barátnőm, akinek az égvilágon minden elmertem mondani, kíváncsi voltam a véleményére és ő is az enyémre. Kölcsönösen számíthattunk egymásra. Nagyon sokat lógtunk együtt. Az a fajta barátság volt, mikor kendőzetlenül meg tudod neki mondani a frankót és nem sérül be, mint egy 5 éves. De gimnáziumba ment, ahol új emberekkel ismerkedett meg és párja is lett, amivel tudom jól az jár, hogy nyilván kevesebb idő jut rám. De azt nem gondoltam volna, hogy konkrétan 5 percet nem fog rám szánni, holott 1 emelet választott el bennünket.. Betette a lapátot, hogy a faszija írt rám, már nem emlékszem, csak arra, hogy elég rendesen kioktatott. Több se kellett, lehívtam barátnőmet és megmondtam, hogy jó köszi, szerettem a legjobb barátod lenni de unom a felesleges köröket futkosni. Azóta ha kell valami felkeressük egymást, vagy ha a facebook olyan közös emlékre emlékeztet. Egyébként semmi.

És épp ezért hiányzik egy olyan ember, akinek elmondhatok bármit, tartani tudja a száját, és nem kell megkérnem, hogy na akkor ez most maradjon köztünk. Vele ez magától értetődő volt. Elég nehezen tettem túl magam rajta. Majd 1 évig hiányoltam.

Alapból sem vagyok az a barátkozós fajta, mindig is elvoltam magamban. De az ember társas lény, néha még az ilyeneknek is, mint én szüksége van egy barátra. Mindenhol azt olvasom, milyen jó ha a párod egyben a legjobb barátod is. Erről akkor tudnék releváns véleményt alkotni, ha mind a két esetet tapasztaltam volna, de így nem. Túlzottan nem is bánom, hogy a párom és a bff külön személy legyen.

Szóval megörültem, hogy találni látszik egy bff jelölt, erre mindenki baszakszik velünk, ellene akarnak fordítani. Ez nem sikerült, viszont odáig fajult a dolog, hogy ma furán beszélgettünk, egész konkrétan egy like jelet kaptam tőle. Ez annyira nem lenne gázos, mert reggel van még, de nem igazán várok a nap folyamán ennél többet. Ehhez társul egy furcsa, negatív érzés is, de nem tudom még hova tenni. Megkérdezni, hogy mi baja még nem akarom 2 nap után, lehet csak én látok már rémeket. De hát mindenki a tapasztalataiból táplálkozik. Hosszú még a nap, meglátjuk mi sül ki belőle.

Mégis mit gondolnak egyes emberek, mikor olyan dologba szólnak bele, amihez az égvilágon semmi közük nincs .. ? Minap este borzasztóan felcseszte az agyam egy bizonyos személy. Mint utólag kiderül ő csak segíteni akart. Igen, biztos egy olyan segítségre van szükségem, aki kitereget mindent másoknak. Hát nagyon nem. Még így is ideges vagyok, hogy aludtam rá és a lényeges emberekkel meg tudtam beszélni a dolgot. Az, hogy ő bele szólt a dolgomba sokkal nagyobb zűrzavart keltett, mint amekkora volt a probléma. Már csak azért is, mert előtte nem volt semmi gáz.

Szóval ott kezdődött az egész, hogy barátnőm összeakadt egy sráccal, akinek én is tetszettem és az ágyába is vitt volna szívesen. Sok minden volt, ami ellene szól és egy ok sem volt, amiért én belemennék a kis játékába. Főként az volt a szemem előtt, hogy nekem párom van, nem is olyan rövid ideje és számomra fontos ez a kapcsolat. Természetesen erre is jöttek a beszólások, hogy az nem jelent semmit, ha pasid van, meg hogy a barátnőd nézd, ő ott lesz akkor is mikor a pasid elhagy. Igen, alapvetően én is ezt az elvet vallom, kivéve, ha a barátnőmön nem érzem azt, hogy mellettem lenne. Így evidens, hogy a pasimat néztem első körben. Ettől függetlenül barátnőmet sem akartam megbántani, úgy érzem, ő azt szeretné, ha hagynám a srácot és még csak nem is beszélnék vele. De kérdem én. Szükséges ez? Legyen vele én is szemét? Nekem nem ártott. Nem kellett volna szóvá tennie, hogy mit akar tőlem, miközben a barátnőmmel kavart, de erről meg szerintem nem én tehetek. Ameddig a két lépést megtartja köztünk, addig nem érdekel az egész, barátként tekintek rá. Egy esélye van, ha elcseszi, mehet a levesbe. Nem bővelkedek olyan barátokban, akiknek kiönthetem a szívem, ez a srác sem az, de ő nem áll hozzám annyira közel, hogy nagyon megfogjon, ha épp rosszat gondol rólam. Az állítólagos barátnőimnek meg abszolút nem merek elmondani semmi személyeset, mert egyből megy a screenshot és küldik tovább. Ezek barátnők? Ezeket kéne néznem a pasim helyett?

Mindenki óva int a sráctól, hogy vigyázzak vele, hazudik, nyomul, tönkre akarja tenni a kapcsolatom. Szerintem ez kétemberes meló és ugyanúgy múlik rajtam, mint rajta. Értékelem, hogy féltenek a ’barátnőim’ de a ló másik oldalára nem kéne átesni, mert csak olyan esetek lesznek, mint a tegnapi, hogy a nagy segítségből jó nagy szarkeverés lesz. Ráadásul komplett beszélgetéseket láttam a párom és az árulkodós lány között, de a 3. személy, aki megmutatta még drámaiabban adta elő, hogy az én párom semmiről nem tud és, hogy ebből még gáz lesz. Holott párom világosan leírta, hogy nem zavarja, ha találkozunk (persze nem négyszemközt akarok vele én sem találkozni) és ha nyomulna, én úgyis elhajtom. És igaza is van.

Tehát tegnap futottunk egy felesleges kört, feleslegesen cseszték fel az agyam.. A csaj meg ma csak makogni tudott, hogy ő csak segíteni akart, sajnálja, ha szarkeverésnek vettem. Könyörgöm.. hogy nem lehet szarkeverésnek venni azt, ha direkt azért ír páromra, hogy majd burkolva rákérdez a dologra aztán, hupsz, véletlen elárulta, hogy velem van a srác… ebbe szándékosságnak is kell lennie a lányt ismerve.

De a legjobb az egészbe, (kb.4-en vagyunk, az árulkodóssal már 5-en ebbe a csodás körbe), hogy mindenki ócsárolja a másikat, de a szemébe természetesen szarik megmondani a frankót.

Mindenki annyira féltett a sráctól, hogy majd szétbombázza a kapcsolatom. Nem ő, hanem az állítólagos jót akaróim előbb fogják tönkre tenni azzal, hogy bele szólnak olyan dologba, amihez a leghalványabb közük sincs, és rohadtul nem tudják mi az ábra, ki mit tud. Egy ártatlan találkozásból is botrány lehetett volna. Nem számolok be az életem minden percéről a páromnak (ez nem jelenti, hogy bármit is eltitkolnék, később általában mesélek neki) és ha valaki ugyanígy menne árulkodni, mint az 5 évesek, lehet rosszra gondolna, hogy én titokba találkozgatok más palikkal.

Más hibáját nem akarom én cipelni. Ha tönkre megy a kapcsolatunk az múljon rajtunk, ne a 3. vagy a 4. személyen. Nem vagyunk 5 évesek, hogy ne tudjuk éretten megbeszélni a dolgokat. Más miatt köszönöm szépen nem kérek a szenvedésből, amúgy is egy szerencsecsomag vagyok, okozok én elég galibát magamnak is, nem kell hozzá segítség.

2017-ben létezik még olyan, hogy hűség? Mit is várunk el a hűség hallatán? Tényleg ennyire nehéz elhinni, hogy a mai nap is élnek még olyan emberek, akik kitartanak párjuk mellett, akiknek kapcsolat, család téren is van elképzelésük, jövőbeli tervük? Nem csak annyi, hogy a jövő héten melyik bárba mennek lerészegedni? Csekély számban ugyan, de jelen vannak még ilyen emberek. Ezekre persze ferde szemmel néz az emberek többsége. De miért? Talán a hűség valami olyan, amivel játszani lehet? Vagy olyan, ami nem számít? Talán azért ’nézik’ meg a hűséges embert, mert lassan már mindenki azt látja maga körül, hogy ez megcsalja a párját, az félre lépett, kalandozni akart.

Nem vagyunk egyformák. Van, aki úgy gondolja, sőt talán az úgy érzi jobb szó, hiszen a szerelmet, szeretetet érezni kell, az nem döntés kérdése. Az, hogy ezzel a szeretettel később mit teszel, na, az már döntés kérdése. Tehát mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mikor enged az érzésnek, vagy éppenséggel a vágynak. Minden egyes évben egyre fiatalabb az átlag életkor, amikor is elkezdik a szexuális életet a, ma már mondhatni fiatal gyerekek. És persze mit várunk egy 16 éves gyerektől? Hogy majd ennyi idősen megtalálja az igaz szerelmet? Persze, hogy nem. És talán nem is akarja, mert, hogy ő fiatal és élni szeretne még, nem elköteleződni. Én kapcsolatba vagyok 18 éves korom óta, ez az első komoly kapcsolatom. De valahogy ez az ’én élni akarok, még fiatal vagyok’ nem egyenlő és nem is volt soha egyenlő azzal, hogy akkor most minden buliból másik sráccal megyek haza, ha egyáltalán eljutunk odáig, hogy haza megyünk, nem csak az első bokorig jutunk. Nekem ez anno, kb. 5 évvel ezelőtt, annyit jelentett, hogy barátokkal elmentünk bulizni és maximum flörtöltünk. Nem, hogy még a nevemet se tudja, de már járt a bugyimban. Ezek után persze, hogy megnéznek egy-egy párt, akik huzamosabb ideje együtt vannak és még mindig tart a szerelem és az egyik legfontosabb, a hűség. Az oltár előtt is örök hűséget fogadsz a párodnak, de szerintem nem neki kell hűséget fogadnod, hanem először is magadnak. Hiszen a kísértés, legyen szó bármiről, körül vesz minket, de azt neked kell eldöntened, hogy engedsz e neki, hogy meg ér-e annyit ez a kísértés, amennyit elveszíthetsz, ha engedsz neki.

Ki tudja, hogy mit hoz a jövő? Az sem biztos, hogy ha ma lefekszel, holnap reggel felébredsz. De ha a jelenben vagy, és a jelenben megteszel mindent azért, hogy szerethesd a párod és ő viszont szerethessen, akkor mindegy mit hoz a jövő, ott lesztek egymásnak.

Meg szegném a hűséget azzal, hogy mással beszélek, sétálok, találkozunk? Ha barátok vagyunk ez természetes. Hogyan máshogy lehetne megőrizni egy barátságot, ha nem a személyes találkozókkal, beszélgetésekkel? De ha előjön az előbb említett kísértés és a párod fontos neked, akkor ez a döntés nem is lesz igazán döntés, mert hát miért is ártanál magadnak szándékosan. Szinte már ösztönből jön, hogy ’nem, semmi okom az égvilágon engedni e kísértésnek’.  Remélem, egyszer tényleg divatba jön a hűség is, csak úgy, mint egy cipő vagy egy póló.