Szombaton, azaz tegnap végre össze tudtunk hozni egy rendes találkát az egyik munkatársammal. Az ismerkedésünk azzal kezdődött, hogy érdeklődött a kutyám iránt. Ez enyhén szólva furcsa volt nekem, egy pasi, aki valamiért bejelöl, majd a kutyás képeim láttán rám ír, hogy mennyire bírja a spánieleket, és szeretné megnézni élőben. Mikor és hol tudná. Azt hiszem még aznap délután ki is jött hozzánk. Nagyjából semmi másról nem beszéltünk egy órán keresztül csak a kutyámról, és hogy neki milyen története volt a sajátjukkal. Néha voltak kínos csendek, én sem tudtam másról beszélni, ez előtt egy szót sem váltottunk egymással. Végtére is eltelt ez az egy óra, elvoltunk, beszélgettünk. Egy szürke térd melegítőnadrágba, egy piros pólóba, baseball sapkában és egy sima sportcipőben jött ki. Meg kell hagyni elég jól nézett ki. Miután elment még pár szót beszélgettünk chaten. Az elkövetkező napokban egyre többször írt, szépen lassan mindenféléről kezdtünk már beszélni, előjöttek újabb és újabb témák. Majdhogynem bármilyen téma bukkant elő, megegyezett az ízlésünk, ahogy ő mondta, „ijesztően sok bennünk a közös”. Munkahelyen sosem beszélgettünk magánügyekről, sőt aligha beszélgettünk bent. Nagyjából két hét után eljutottunk oda, hogy a feleségével való életébe, a gondjaiba is beengedett, megbízik bennem. És ugyanez fordítva, én is a legmélyebb gondjaimat meg tudom vele osztani. Nem érzem azt, hogy unja hallgatni egy még félig idegen ember gondját, baját, és én is szívesen meghallgatom őt. Egy idő után munkahelyen is többször futottunk össze, feljött hozzám, együtt mentünk le enni. Kb egy héttel ezelőtt nagyba beszélgettünk mindenféléről, mire egyszer csak azt írja, hogy ő nem akarja megbeszélni mi hogy legyen, majd alakulnak a dolgok. Tágra nyílt szemmel néztem, hogy ezt most mire írta, mire gondolhat, mert volt, hogy egyszerre több témában is beszélgettünk. Azt hittem a feleségével való gondok oldódnak majd meg, vagy zárulnak le. Eszembe sem jutott, hogy rólunk beszél. Elmondta, hogy kedvel, szeretne megismerni. Mivel nem egy rossz srác, kedves, és nagyon sok a hasonlóság van bennünk én is kezdtem megkedvelni, csak egy apró bökkenő van… nős.. Nem a legjobb a viszonyuk, szakítottak is már, válni is akart, de a lényeg, hogy most együtt vannak és egy 10 éves kapcsolatot nem lehet csak úgy feladni. Nem is várom el, hogy ezt tegye. Annyiban rossz, hogy a beszélgetéseket titkolni kell, így mikor otthon van a felesége alig tudunk beszélni, találkozni munkán kívül egyáltalán nem. Most szombaton, mint a bejegyzés elején írtam, sikerült összehozni egy talit. 2 órát voltunk együtt, kocsikáztunk egy kicsit, majd egy kilátóhoz mentünk, ahol remélhetőleg ismerőssel a lehető legkevesebb az esély összefutni. A beszélgetés itt is nehezen indult, de beindult. Beszélgettünk most is mindenről. Családról, barátokról, hobbiról, exekről. Az égvilágon tényleg bármiről. Egy jó kis délutánt töltöttünk el egymással, remélem lesz rá még lehetőség.

Eljön végre az a pillanat amikor le tudom zárni a múltat ? Egyre közel de még nem eléggé. Nem is tudom páromnak nevezzem e vagy nem. Jelenlegi felállásban inkább ex. történt ugyanis, hogy eddig minden fasza volt, megoldódni látszottak a problémáink, kicsit terveztük a külön, közös életet. Én talán jobban, mint ő. Ő nem volt benne mit is szeretne, szeret engem, velem akar lenni de a szüleit nem akarja elhagyni és a kettő egyszerre valahogy nem akart működni. De mi folytattuk már amennyire. Hivatalosan nem voltunk együtt, közöttünk is csak néha néha volt kimondva, hogy együtt vagyunk, bár mindig úgy viselkedtünk kb az egész szakíts időszak alatt, mintha egy pár lennénk. Még a napokban megismert egy lányt, akivel találkozott is ma. Elhívta kávézni, előző nap meg az én ágyamban fetrenget meztelenül. Természetesen mikor közölték velem, hogy az állítólagos páromat más lánnyal látják randizni, össze tört bennem minden, megint. Valahogy ez most nem hatott meg annyira, de a jövőben biztos nagyon szar lesz, mert a csaj a felettünk lévő házban lakik és majd azt nézni, hogy enyelegnek az otthonomnál, ott ahol előtte velem tette azt.

De hogy egy kis jó is legyen, munkatársam kb egy hete rám írt, hogy megnézné a kutyámat, nekik is spánieljük volt, és szereti őket. Ki is jött pár órával később. A beszélgetés nehezen indult be, talán teljesen nem is, kínos csönd is volt köztünk párszor. De aztán neten egyre többet beszélgettünk mindenféléről, és tényleg mindenféléről. Még eljutottunk pár nap után oda, hogy ha már 2-3 órát nem tudunk beszélni hiányzik a másik, boldog mikor látja, hogy írok neki. Egy hét után odáig jutott a beszélgetésünk, hogy a lelkünket is kiöntjük egymásnak. Annyira jó beszélgetni vele, mindig várom, hogy írjon, vagy hogy elérhető legyen, és tudjak neki írni. Egy apró bökkenő viszont itt is akadt… felesége van már 5 éve. A viszonyuk nem felhőtlen, sőt.. de akkor is felesége van. De ő az első 3 éve, akinél ugyanazt érzem, mint exemnél. Sokszor látok köztük hasonlóságot és kedvelem benne azokat a dolgokat is amik az exemre emlékeztetnek, mert nem úgy emlékeztetnek, hogy közben elkezd hiányozni. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Volt párom hatalmas szerepet játszott abban, hogy az vagyok ma aki, és azt szeretem amit. Úgy érzem ennyire senki sem fog már formálni. És ebben a srácban, nagyon sok olyan dolog van, amit kedvelek. Ráadásul nagyon nagyon sok közös van bennünk. És valami hasonlót érzek iránta is, hogy akarok vele beszélgetni, találkozni, vele lenni, megismerni őt jobban.

Lehet csak egy kapcsolatból indulok ki, hogy ott ezt éreztem, jó volt, akkor másnál is azt kell éreznem és jó lesz. De nem, ezt egyszerűen csak érzem, hogy ő kell és, hogy véletlen e vagy sem, hogy előzőleg másnál is hasonlóan éreztem, azt nem tudom. De ez most jó, és boldoggá tesz. Szeretném ha kicsit komolyabban is boldoggá tehetne. Úgy érzem ő tudna segíteni tovább lépni, és egy boldog fejezetet kezdeni az életemben.

Nem vagyok túl még Bumbin, és még mindig szeretném ha minden jól működne köztünk, de ez már túl fájdalmas számomra, hogy nem küzd és csak úgy van. Belefáradtam, hogy akármennyire is küzdők, folyton megbánt valamivel, akarva-akaratlanul. Rossz lesz végleg elengedni és elfelejteni őt, de így még egyszer fáj utoljára, nem folyamatos szenvedés az egész. Belegondolva nem is értem miért ragaszkodom hozzá, mikor világos, hogy nem akar engem eléggé.

Álmodozom arról a pillanatról, mikor rátalálok arra az emberre, akinek nem csak egy leszek a sok feleség jelölt közül, hanem igenis az, akire mindig is vágyott, aki nem hagy csak úgy elmenni, aki érezteti mennyire fontos is vagyok számára. Aki nem hagy ott azért, mert veszekünk, mikor gondok vannak. Valahogy ezt mind Bumbiból próbáltam kicsikarni, de kb mint halottnak a csók annyit ér az egész ha a másik fél szarik az egészre, fél és nem küzd.

Az elmúlt egy hónapban folyton őrlődtem, hogy választanom kell két ember között. Azt hittem rajtam áll, mi lesz a dolgok végkimenetele. Hát tévedtem, de még mekkorát. Ha hagyom, hogy magával sodorjon az ár, most pont az ellenkője lenne a mostani felállásnak és nem lennék ilyen helyzetben. Volt párommal jól alakulnak a dolgok, kimondva még nincs, de együtt vagyunk. Antival meg úgy tűnt vége, mióta Bumbival alakulnak a dolgok, próbáltam lerázni, nem válaszolni az üzeneteire, de a minap nem bírtam ki, hogy ne írjak neki. Találkoztunk is este, nagyon jó érzés volt vele lenni, másabb volt, mint eddig, élveztem a társaságát, nem görcsöltem rá. Bennem volt azért, hogy egy bizonyos határt nem szeretnék vele átlépni Bumbival való helyzetünk miatt, de nemtudom most mihez kezdjek. Anti elmondta, hogy nagyjából egy hete beszélget egy lánnyal, már az első találka időpontja is megvan, és jól alakulnak a dolgai. Ahhoz képest, hogy a végén mennyire jól éreztem magam vele, és hiányzott, látni akartam ez az új lányos dolog egyáltalán nem hatott meg. Aztán miután elment, este még beszélgettünk és azt mondta, jó volt velem nagyon, és ha így haladnak a dolgok lemondja a másik lánnyal a találkát és ma is szeretne látni. Egyszerűen döntésképtelen vagyok.. Az eszem az egyikhez húz, a szívem a másikhoz. Bumbival nekem hosszú távon már voltak terveim, házat, gyereket, családot szerettem volna vele. Nagyon szerelmes voltam és imádtam az egész embert a hibáival együtt. És még csak nem is a szakítás miatt vagyok patt helyzetben, hanem az utána következett egy hónap miatt, mikor csak úgy játszadozott velem. Előző pasijaimmal kivétel nélkül mindig az volt, hogy egészen addig akartam velük lenni, még tényleg az enyémek nem lettek, és az esetleges másik lányt lekoptatták. Na mármost itt nincs másik lány, viszont azt érzem, hogy az enyém és már nem húzok hozzá annyira, mint ezelőtt. És valamilyen szinten szomorúsággal tölt el, hogy mennyi mindent terveztem/terveztünk és nem biztos, hogy összejön. Azért még vannak kósza ábrándjaim, hogy de jó lenne vele ez meg az, aztán rá kell jöjjek, ha értünk nem volt képes harcolni, akkor nem kellene belevágni nagy dolgokba. Egyenlőre biztos nem. Szeretnék vele lenni, valamilyen szinten szeretem, a szerelem az elmúlott a szakítás után, de még szeretnék vele együtt lenni, csak ha most Antival befejezem, aki nem mellesleg, azok után, hogy csúnyán viselkedtem vele még mindig szeretné folytatni, és tudom hogy csak szavak, de küzdene az aktuális barátnőjéért. Ezek nekem fontosak, tudok hülye lenni nagyon.. de épp ennyire tudok szeretni is. És persze van megbocsájthatatlan hiba, de Bumbival nem ez volt, ha most mégiscsak velem akar lenni. De ez is olyan, hogy kérdeztem mit érez, mit akar, hogy állunk most, és a legtöbb kérdésemre a ’nemtudom’ volt a válasza… Na meg ha minden jól alakul és valami oknál fogva a szülei megint tele beszélik a fejét szerintem képes lenne megint elhagyni, független attól, hogy szeret-e vagy sem. Régebben is voltak olyan húzásai, hogy más lánynak írogatott szépeket, nekem meg nem mondott semmit, még az se, hogy csinos vagyok. Anti meg állandóan velem lenne, és mindig mondja mennyire jól nézek ki, még mikor a lehető legslamposabb vagyok is. Ez annak is köszönhető, hogy vele még nagyon az elején járok, aztán ahogy telik az idő lehet, hogy ő is így elfakulna és nem bókolna annyit, vagy egyáltalán. Az elején Bumbi is nagyon odaadó volt, aztán elhalványult. De vonz is az új, tetszik, hogy flörtölünk, játszunk egymás határaival, felfedezzük egymást.

Ismételten gyorsan pörögnek az események. A legutóbbi bejegyzésben még arról írtam, hogy be szeretném fejezni a ’szex az exxel’ felállást. Nagyon sokat és régóta gondolkodtam azon, hogy valahogy beszélnem kell a szüleivel, mert Bumbi alig mondott valamit az otthon történtekről és nekem tudnom kellett. Alapjáraton is egy kíváncsi ember vagyok, de mikor azt mondják, tönkre tettem a családot és egyéb finomságok, na az kiveri a biztosítékot és még normálisan el sem mondja senki, hogy mégis hogy tettem, vagy ezért miért én vagyok a hibás. Legtöbb barátom szerint hülyeség lenne elmenni, csak lejáratnám magam előttük. Olyanokat vágtak hozzám, hogy tökre tettem a családjukat, megtanítottam őt hazudni, és választás elé állították, vagy engem választ és elköltözik hozzám, vagy elfelejt, és akkor nem dobják ki otthonról. Mint utólag kiderült egy hazugság indította el ez, hogy választania kell. Szakítás után pár nappal már megint találkoztunk és a közös nyaralást nem akartuk lemondani, sőt még többet is szeretett volna velem tölteni. De valamilyen oknál fogva elolvasták a szülei a levelezésünket és innentől indult meg a lavina de nagyon gyorsan. Valamilyen szinten meglehet érteni a szüleit is, hogy otthon lakik, akkor az a minimum, hogy nem hazudozik össze-vissza, másik oldalról nézve viszont 27 éves az ember, elég felnőtt ahhoz, hogy egyedül eldöntse kivel, mikor, hol szeretne lenni. Mondanom sem kell, hogy a nyaralás lefújva. Sőt minden kapcsolatot meg akart szüntetni velem. De ez sem tartott pár napnál tovább. És ezt eljátszottuk párszor, még végül idejött, várt rám majdnem 1 órát, nagy nehezen elmondta, hogy szeretné folytatni, majd ezt otthon is közölte a szüleivel, akik az eddigieknél is keményebben fogadták, és tényleg választás elé állították. Este jött is az üzenet, hogy sajnálja, hogy megint reményt adott, szemét dolog volt és aljas tetű, de ezt fejezzük be, ne találkozgassunk, csak néha üzengessünk. Na én ott, abban a pillanatban köpni-nyelni nem tudtam, nem értettem, hogy most mit tudtak alkotni, ami miatt ennyire megváltozott, ilyen hirtelen. Következő nap találkoztunk, megkértem, hogy üljünk le valahova. Egész úton rám sem nézett, mintha idegenek lennénk egymás számára. Nagyon sajnáltam szegényt, mert ismerem, milyen nehezen beszél az érzéseiről vagy bármiről, már ha egyáltalán hajlandó bármit is mondani. És, hogy a szüleinek végre beszélni kezdett, ők meg azzal díjazták, hogy megint lehurrogták és falhoz állították. Azon sem csodálkoznék, ha többet nem mondana el nekik semmit, és akkor nekik sem kell meglepődni ha megint hazudozni kezd. Én sem szívesen beszélnék olyanokkal, akik azt akarják beszéljek és hálájuk jeléül mindenért lecsesznek.

Tehát találkoztunk, meggyőztem, hogy maradjon még egy kicsit, le is ültünk. Elkezdtem kérdezni, próbáltam beszélgetni, terelni kicsit a gondolatait, mert napok óta a béka segge alatt volt az életkedve. A simogatást, ölelést is elutasította, puszikról nem is beszélve. Később kiderült azért utasított el mindent, mert túl jól esik neki, de tudja, hogy ennek nem lehet folytatása.  Annyira elegem lett már ebből a huzavonából, hogy elhatároztam a héten elintézem a szüleit. Nagyon szerettem volna beszélni velük, de közbe kurvára féltem is. És folyton az járt az eszemben, ha még sikerül is elintéznem és zöld utat kapunk, szükségem van-e egy ilyen emberre, aki kb. semmit nem harcol értünk, meghunyászkodik az anyjáék előtt, nem hajlandó egy szót sem mondani, vagy épp kiállni értem, mikor ilyeneket mondanak, hogy megtanítottam hazudni vagy tönkre tettem a családjukat. Kell-e nekem egy mulya ember…Végül elmentem és beszéltem az anyjával. Mindig is tőle tartottam a legjobban, de most inkább az apjától. Ő volt az is aki, választás elé állította. Szóval beszéltem az anyjával, nem is tudom kb. 1 órát talán. Nehézkesen indult a beszélgetés de végül kiderült mi a problémájuk velem. Sokszor beszéltem Bumbival csúnyán, káromkodok, mikor munka volt a kertbe én csak néztem, ahogy dolgoznak (csak akkor ha semmit nem tudtam segíteni és mondták, hogy nem kell csináljak semmit), le volt ejtve a húga (arról nehogy már én tehessek, hogy szívesebben van velem) és hogy mellé egy olyan lány kell, aki noszogatja, ugyanis általános iskola óta németet tanul de a nyelvvizsgája még mindig nincs meg, a külön tanárhoz meg megint egy hónapja már, hogy nem jár. Mondtam én neki, hogy menjen, ne hanyagolja el de nem hallgat rám, sőt senkire se, mert nagyon makacs… ilyenkor meg le lehet imádkozni a jó istent is,  arra sem fog hallgatni, ha nem akar. Nyilván én is a legjobbat akarom neki, de ha ilyen, akkor fejen állhatok se változik meg, inkább ha már más nem, én elfogadom ilyennek.

Mióta beszéltem a szüleivel 2 nap telt el, tök jól megvagyunk, nagyon aranyos üzeneteket ír, de ebből még nem akarok messzemenő következtetéseket levonni. Megint telebeszélik a fejét, vagy kidobással fenyegetik megehetem a cipőmet… De most egyenlőre minden okés, próbálom élvezni mindegy egyes percét. Mondjuk következő nap délutánján már el ment Pestre, szóval olyan sokat nem találkoztunk, mióta kicsit jobbak a dolgok csak annyit, még lekísértem az állomásra. Aztán ma jön haza, de elég későn, én meg korán lefekszem, reggel nagyon korán kelek, és másnapos is vagyok szóval nem árt a pihenés.

Még ő Pesten volt, én Halott Pénz koncertre mentem a barátaimmal. Próbáltam élvezni és miután elfogyott 2 liter Whisky kóla sikerült is kicsit elengednem magam. De mikor lassú számokat játszottak, kicsit megzuhantam, ugyanis 3 éve szeptember 19-én is Halott Pénz koncert volt, és ott ismerkedtünk meg. Most is szerettem volna, ha itt van, de mindegy, így is nagy buli volt. Végig szakadt az eső, enyhén szólva bőrig áztunk, de így is rengetegen voltak. Képet sajnos az eső miatt nem tudtam csinálni, nem akartam eláztatni a gépem. Összegezve nagyon jó buli volt, aztán elmentünk kocsmázni, az már kicsit kevésbé, mert mindenki szétszéledt, a párok egymást nyalták, így már nem élveztem a társaságot és elég korán, talán 1-1:30 lehetett mire haza értem.

Erről az eseményről sincs normális fényképes dokumentációm, de remélhetőleg a dolgok most egy darabig jól alakulnak és tudok kicsit mással is foglalkozni a blogon, amihez képek is fognak társulni.

Én is bele estem a szex az exxel hibába. Ahogy én kijöttem az egész sztoriból, bátran lehet hibának nevezni az egészet. Megbánni nem meg bántam meg, talán csak annyira, ha ez az egész nem történik meg, akkor a lelki gyógyulásban egy hónappal előrébb lennék már. Természetesen mint mindennek, ennek is két oldala van. Azt azonban nem árt mérlegelni, hogy a jó dolgok túl tesznek e a rosszon. Ott van ő, vonzódsz hozzá, esetleg még ő is vonzódik hozzád. Voltál vele, tudod mire számíts, nem közben fog kiderülni, hogy lehet még tapasztalatlan. Tudod mire számíts tőle. És lehet ideig, óráig jól érzed magad vele, és talán kapcsolatba is vissza lehet édesgetni, de megtartani pusztán szexxel esélytelen. Szóval bele estem én is ebbe a hibába. A mai napig vonzódunk egymáshoz, és szakítás után többször is összeakadtunk. De ez feltépte a sebeket, érzelmeket hozott elő belőlem, de ő továbbra sem akar kapcsolatot velem. Így az érzelmek jönnek, de az esély vele együtt nem és csak a csalódás maradt újra meg újra. Ami nem ér meg ennyit. Nehéz volt meghozni a döntést de meghoztam, elmondtam neki is, hogy ezt itt és most fejezzük be. Nehéz lesz betartanom, mert nagyon vonzódok hozzá, meg az egész sztori olyan, hogy nem pár hónap lesz őt kiverni a szívemből és a fejemből. De mihamarabb kezdem, annál előbb túl leszek rajta.

Tanácsolni ebben az esetben inkább nem tanácsolok semmit. Nekem is mondták, hogy ne tegyem, mert csak kihasznál. Nem érzem, hogy így lenne, de milyen erős szeretet az, amit egy vitával ki lehet ölni belőle. Szóval tanács az nincs. Mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy megéri e összefeküdni az exével, mekkora lesz a csalódottság, ha továbbra sem akarja a kapcsolatot folytatni, csak a szexet. Fel tudja e tépni a régi sebeket, esetleg előhozhat olyan érzéseket belőled, amiket jobb, ha nem tenne.

Azt biztosan tudom, hogy helytelen volt ezt ilyen módon folytatnunk, mert fájdalmat okoz nekem az elutasítása, de nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy hiba volt. Olyan mély érzelmeket nem hozott fel bennem, inkább csak az elutasítás fájt, hogy nem szeretné újra kezdeni. És egyébként tök vicces okból nem akarja, de ezt majd egy másik alkalommal.