Képtelen vagyok elszakadni tőle. Egyszerűen mindenben őt látom. Képtelen vagyok másik srác szemébe nézni, elfogadni a felém táplált érzéseket. És nem vagyok biztos benne, hogy ez azért van, mert még mindig szeretem. Nem tudom szeretem e. Szeretném visszakapni, de nem tudom szeretem e még. Nyilván szeretem de ez a sok huzavona belőlem is elvesz szép apránként mindent. Tudom, legbelül tudom, hogy a legjobb az lenne, ha hagynám a francba, de képtelen vagyok nem rá gondolni. Folyton az eszemben jár, írni akarok neki, elmenni vele sétálni, együtt lenni vele. Hogy akarhatok olyas valakivel lenni, akit a szülei ilyen szinten tudnak befolyásolni és nem képes küzdeni értem, értünk? Látom reálisan, hogy mi a helyzet, csak egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ennek itt és most vége. És miért ? Tegnap feljött hozzám, együtt voltunk. Ma is találkoztunk, együtt voltunk. Ismételten csókcsata meg minden ami kell. Aztán mintha le akart volna rázni. Majd sms-ben közli velem, hogy az intimitást is be kéne fejezni, mert így vannak érzelmek közöttünk. Részemről nem tévedett sokat, de részéről nem tudom mi a helyzet. Nem beszél, és mindig mást mutat. Szóval a mai találka után sms-ben közli velem, hogy ezt is fejezzük be. Mondom jó, felőlem. Atán jön a válasz, hogy azért most visszamenne velem és folytatná, amit csináltunk. Nem értem komolyan. És még azt mondják a női gondolkodást nem lehet megérteni. Néhány férfiét is képtelenség megérteni, felfogni. Nem tudom ebből lesz e valami vagy sem, lesz e a kapcsolatnak folytatása. Az eszem azt mondja, hagyjam a francba, mutassam meg neki, hogy nélküle is lehetek boldog. A szívem viszont hozzá húz nagyon. És nem tudok ismerkedni sem még ő képben van. De nem szeretném ha teljesen eltűnne.

Ja és akkor írt egy olyat is, hogy mi lesz ha találok valaki mást? Már nem leszek neki. De hozzá tette, hogy részéről is előfordulhat ez, mármint, hogy ő talál valami másik lányt, mert ez hirtelen jön. Köszi… jól esett, hogy valamilyen szinten fél, hogy ténylegesen vége, na de a szövege második fele… hogy ő is találhat magának mást… kösz, kedves vagy. Nagyon félthetsz elveszíteni tényleg. De hogy veszíthetne el olyat, aki már nem az övé. Bonyolult ez az egész belülről nézve. De ezen a ponton már megkérdeztem, hogy van e lány aki lecsap a kezemről, mert úgy mondogatta, mintha lenne kilátásba valami. De állítólag nincs.

Lassan hóforduló is lesz, na azt a napot nem várom.. Aztán a másik srácnak, akivel beszélgetek 10 nappal később van a születésnapja, mint az évfordulónk lenne… Akaratlanul feljönnek emlékek. A zenében, filmekben, még a másik srácban is őt látom… Dűlőre kéne jutnunk már. Vagy ha azt mondja vége, akkor szexelni se akarjon velem…

Túl sok minden nem történt ez a 10 nap alatt. Vagy mégis? Drága expárocskámmal nem tudok mit kezdeni… Van, hogy pozitív a dolog kimenetele de utána valami negatív történik. A múlt hétből talán a péntek, amit érdekesnek mondanék. Bumbi éjszakás volt, így kb reggel fél7re ért haza, mikor is az anyja ott várta az ebédlőben. Kérdőre vonta, de neki fogalma sem volt, hogy miről beszél az anyja. Aztán beszéltek az egész  mindenségről, hogy miért hazudott, miért van velem ha egyszer szakítottunk és a legfontosabb, miért velem akar menni nyaralni.. És ezt én is reggel fél7-kor kaptam a nyakamba, mikor kómásan a melóhelyen épp próbálnám összeszedni magam. Már tök örültem, mint majom a farkának, hogy végre jól alakulnak a dolgok, hisz az a csütörtök… az a nap megváltoztatott minden. És csak hogy tetőzve legyenek a dolgok, az is kiderült, hogy elolvasták a levelezésünket, amibe az anyjáékon kívül szaftos részletek is voltak. Nem sokkal ezután a drága húgocskája küldött nekem egy gyönyörű üzenetet, amiben taglalja, hogy ÉN mennyire tettem tönkre a családjukat és nem látnak engem ott szívesen. Na meg Bumbinak is választania kell, gondolom köztem és a családja között. Végül kiderült, hogy a szülők nem úgy vélekednek a dologról, mint a drága kicsi lány, nekik csak az volt a baj, hogy hazudott. Ebből azt szűröm le, hogy velem túl nagy problémájuk nem lehet. Mellesleg nagyon sokszor mondtam, hogy beszéljen a szüleivel, mert nagyon csúnya vége lesz… lett is. Így nem akar tőlem semmit. Aznap délután még jött hozzám, hogy velem alszik, de inkább elment dolgozni és a közös nyaralást is lemondta, elment a kedve az egésztől. Ez után én írogattam neki, hogy beszélje meg otthon mi is van kettőnk közt. Mert egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy hazugság lenne mindaz, amit az elmúlt héten éreztetett velem. Természetesen nem történt meg. Azzal a kifogással, hogy jót akarnak a szülők és általában bejön. Na de, hogy is adhatnának megfelelő tanácsot, ha nem ismerik a sztorit? Tudnák, hogy még most is küzdök érte, változok miatta akkor nem gondolnák azt amit most.

Pestre menni annyira nem volt kedve, hogy ma elment és csak csütörtökön fog haza jönni.. Kérdeztem, hogy ez minek köszönhető, fél e a szüleitől, vagy csak szimplán nem akart velem menni de választ erre sem kaptam. Nagyon szarul esik ez az egész, mert tényleg vártam, nem sűrűn adatik meg, hogy elmehessek. Annak is nagyon örültem, hogy péntekre szabit kért, csak hogy a Balatonon egy nappal többet lehessünk fent.

20-án így végül barátnőimmel mentünk el koncertre, ahol közbe Bumbival sms-zet majdhogynem végig. Ott is volt egy olyan megszólalása, hogy „szörnyű. Ha nem tetszik keress mást” Mintha még mindig úgy tekintene ránk mint egy pár. Majd ki csattantam a mosolytól. Másnak meg olyanokat mondott, amiből világosan látszik, hogy nem vagyunk együtt. Megőrjít ezzel a kettős dumájával. És képtelen vagyok elengedni még egy halvány kis reményt látok rá, hogy újra összejöjjünk.

Az elmúlt hét állítólag nem volt hazugság, és érzem is, hogy nem, csak azt furcsálom, hogy tudnak ilyen gyorsan változni az érzelmei.. Megkérdeztem tőle azt is, hogy szeretné e még látni, tapasztalni milyen az, amikor normálisan beszélek, viselkedek vele, erre ő egy talánnal válaszolt, ami nem túl meggyőző de mégsem egy nem volt.

A másik sráccal is alakulnak a dolgok, részéről jobban, mint részemről, és én addig nem is leszek képes nagyon nyitni felé még Bumbi képben van, csak az a baj, hogy szeretném, ha képben lenne…Most vele találkozgatok, de a beszélgetésen túl nem szeretnék menni vele semmiképpen. Bumbival egyszerűen mi egymásnak vagyunk teremtve, nagyon jól mutatunk egymás mellett, mindenki irigykedett a kapcsolatunkra, hogy mi örökké együtt leszünk és ez az érzés annyira jó, mikor mások is látják, hogy milyen boldogok vagyunk. Csak az utóbbi időbe ez egy álarc volt, ő nem volt boldog velem. De most megint azt érzem boldog lenne velem, hisz nem volt annyi intimitás ami miatt érdemes lenne megjátszani, hogy ő velem akar lenni ha szex nincs is. Apró figyelmességei is voltak, hozott a kedvenc fánkomból, hozott fagyit meg ilyesmi. Amit csak úgy nem teszek meg főleg nem az exemnek akitől nem akarok semmit és nem szeretem.

Ez még a jövő zenéje kivel, hogy alakulnak a dolgok. De Bumbival ezt hamar rövidre akarom zárni. Haza jön utána valamelyik nap kell beszéljek vele, hogy mi is van most, mit tudnánk kezdeni a helyzettel, mert ez a kettősség nem a legjobb. Kicsinálja az ember jobban, mintha tudná, hogy a válasz nem.  Nagyon reménykedem benne, hogy aki mellett kikötök, azzal boldogok leszünk, és tényleg mindent megtesz azért, hogy velem legyen. És nagyon remélem, hogy az Bumbi lesz. Bántott, nem küzdött értem eléggé, nem mindig érdekelték a dolgaim eléggé, de én is sokat hibáztam és én képes vagyok megváltozni és jó hatással lenni rá, jó irányba terelni.

Az elmúlt két hét elég felkavaró, izgalmas és kimerítő volt. 2 hete szombaton szakított velem párom 3 év után. Az utóbbi kb fél éve már nem volt az igazi, többször is akart szakítani, de mindig megbeszéltük, hogy változunk és akkor majd minden jó lesz. De minden maradt ugyanúgy, még végül erre jutott, hogy most tényleg véget vet. Mondtam neki, hogy nekem ez nem fog úgy menni, hogy akkor holnaptól mintha nem is ismernénk egymást. Következő héten szerdán találkoztunk. Arcra puszi, ölelés.. elég fura volt egyik napról a másikra így „lebutítani” mindent. Aztán egy fél hetet nálam aludt utána. Néha lopott egy két csókot, mondta, hogy érez még valamit irántam, érdekli mi van velem, nem akar bántani. És most csütörtökön volt egy nagyon szép napunk együtt. Rájött, hogy a szakítás után pár nappal már beszélgetek egy sráccal, a találka is szóba került már. Csütörtökön egész nap furcsán viselkedett velem, azt mondta, hogy csak szexelni akar, nem törődik semmivel. Még végül nem túl nehezen rávettem, hogy munka után találkozzunk. Leültünk egy padra, megölelt és szorított hosszú ideig, még végül elmondta, hogy rosszul esik neki, hogy már találkoznék a másik sráccal és féltékenynek érzi magát. Örültem, hogy ezt elmondta, mert róla tudni kell, az érzéseiről nem hogy nem beszél, de próbálja elnyomni magában, hogy esélye se legyen a csalódásra. Ezután az ölébe húzott és megcsókolt olyan szenvedélyesen, mint az utóbbi időbe sose. Beszélgettünk, ölelgettük egymást még egy darabig, aztán elindultunk haza. Félúton megfogta a kezem is és úgy sétáltunk, akár egy pár. Pár nappal később azt mondta, hogy ezek a dolgok csak megszokásból jönnek. De úgy gondolom, hogy ez is egyfajta elnyomás lehet benne, jól esett neki az, amit akkor tett, érzelmileg legyengült és megtette, de most tagadja, mert ezzel sebezhetőnek tűnhet. És azóta ez a huzavona megy kettőnk közt… nem mondom, hogy mindent összevetve túl jó érzés, mert belül valami fáj de képtelen lennék mondani neki, hogy ezt hagyjuk abba.

Folyton azzal jön, hogy ha vége, akkor vége, nincs második esély, és ezt is tapasztalatból mondja. Megértem, de azt is meg kéne érteni, hogy a mi kapcsolatunk egyik előzőhöz sem hasonlítható. Teljesen más a probléma, teljesen más a szakítás kimenetele is. Nem mondom, hogy most akkor jött a megváltás és happy end lenne életünk végéig, de magamon úgy érzem megváltoztatott ez a dolog, érzem, hogy elveszíthetem, így sokkal erősebben harcolok érte, értünk és talán kevesebb hibát is követnék el. Sokkal jobban odafigyelek már most, hogy mit hogyan teszek és mondok. Mértékletesen próbálok a kedvében járni, próbálom én is keresni. Nehéz megállnom, hogy ne kérdezgessem félpercengként, hogy na most jobb? most jobb már? oké minden?

Nyaralni is együtt megyünk, lesz a Balcsin egy közös éjszakánk kettesben. Azután pedig Pestre megyünk egyik barátjához. Várom is meg nem is.. Remélem, hogy ott fog valami történni, ami jó irányba billenti a kapcsolatunkat, ugyanakkor félek is nem kicsit, mert tegnap este is lent voltunk a baráti társasággal és éreztem, hogy távolságot akar tartani, de közbe az ölébe húzott, néha loptunk egymástól csókot. Abban bízom, hogy a közös programok összébb hoznak minket és lesz esélyem apránként megmutatni, hogy nem is vagyok olyan szörnyű, mint amilyennek látott. Állítólag kicsit érzi már, hogy másképp viselkedek vele.

Közben ott van a másik srác, akivel elég jól elbeszélgetek, eddig sok közös dolgot is találtunk egymásban, és már a találkozó is megvan beszélve, de valami furcsát érzek vele kapcsolatban. Majd csak valahogy alakul mind a két dolog. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy.

3 év.. kinek sok, kinek kevés. Nem tudom el dönteni nekem mit jelent. Szeretnék rá úgy visszagondolni, hogy micsoda évek voltak, milyen boldog voltam. De nem megy. Van pár történés, ami akarva, akaratlanul is előtérbe helyezi magát a jobbaknál. Pedig az utóbbiból sokkal több van, de tény, hogy a rosszak, erőteljesebbek és jobban nyomot hagynak bennem. Nem tudom minek köszönhető, hogy 3 év után, annyit kapok vissza, hogy „nem akarok be kerülni a családodba”. És az sem megoldás, ha elköltözünk külön, szülőktől függetlenül, mert, hogy a probléma a genetikába van, így bennem is alapjáraton. Ez szerintem nem az én hibám, és büntetni valakit olyanért, ami nem az ő hibája, kegyetlenség. Nem azt mondom, hogy rögtön az elején kellett volna mindennek megtörténnie, mert nem. Pár hónap alatt nem derül ki semmi, vagy ha igen az embernek van egy bizonyos tűrőképessége. Neki úgy látszik 3 év után kezd elege lenni belőle. És teljesen megértem, azzal viszont nem értek egyet, hogy mikor rajtam kívülálló okok miatt történik meg, akkor az is mért az én hibám? Előző posztban írtam, hogy változtatni fogok. És teszem is a tőlem telhető legjobb módon. Nem tudom és nem is minden jel erre utal, de úgy érzem nem akar velem társaságban mutatkozni. Nem tudom ronda vagyok-e, vagy teher, vagy csak szimplán útban vagyok. Fogalmam sincs. És mikor erről beszélünk, vagyis beszélek, mert többnyire ő csak hallgat, még a kérdésre sem felel, akkor is neki ál feljebb az egész. Úgy leélni éveket, hogy rettegsz attól, hogy kidob azért, mert neked valami rosszul esik, nem tetszik és te ezt neki SZÉPEN szóvá is teszed borzalmas. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor vígasztalt meg. Az utóbbi másfél évhez még a kezemre sincs szükség hozzá… Pedig aztán az egyik legkedvesebb, legtörődőbb, legodafigyelőbb ember a világon akit ismerek. És ezt úgy mondom, hogy nagyon sokszor ok nélkül szemétkedik velem. Én is tudom, beláttam már, hogy a legjobb az lenne, ha elengednénk egymást, sokkal nyugodtam lenne mindkettőnk élete egy darabig, nem csesztetnénk egymást. Viszont úgy érzem, és sokan ezzel nem fognak egyet érteni, belehalok, ha elvesztem. Nekem ő nagyon fontos, és az élet jó pár akadályán az ő háttér támogatásával tudtam átlépni. És nem mellesleg ő az egyetlen ember, akihez menekülni tudok a bajok elől, aki mellett mindig megnyugszok, aki meg tudna menteni a mostani életemtől, és bárhogy is viselkedik velem, bármennyire is lök el magától szükségem van rá.

Eseménydúsnak nem mondanám ezt a hetet, viszont érzelmileg igenis eseménydús volt. Előző posztban boncolgattam, hogy milyen is szeretet nélkül együtt lenni valakivel. Igenis láttam és éreztem, hogy valami nincs rendben és ez ellen szorgosan tettem is. Csakis annyit, amennyit alapjáraton meg kéne tennem a másikért, a kapcsolatunkért. És pozitív eredményt hozott. Tehát éreztem, hogy valami nincs rendben, nem úgy viszonyult hozzám, nem úgy beszélt velem ésatöbbi. Úgy viselkedett, mint egy barátjával. Aztán péntek este elmentünk iszogatni, ő enyhén szólva berúgott. Elmondta miként szeretne velem együtt lenni, én persze hajtogattam, hogy nem, így biztos nem, bűzlik az alkoholtól és reggelre semmire sem fog emlékezni. Végül megtörtént aminek megkellett és igazam lett. Alig emlékezett valamire az estéből. De elkövetett egy hibát, legalábbis akkor hibának tartottam. Azt mondta, hogy szeret. Ezt már eljátszotta egyszer, akkor az lett a vége, hogy másnap szakítani akart, és csak a pia beszélt belőle, mikor azt mondta, szeret. Ettől féltem most is, szex közbe közölte, hogy szeret. Aztán persze, mikor mondtam, hogy ezzel ne szórakozzon megint, korrigálni próbálta, hogy szexelni szeret. Hajnali 3-kor egy szál gatyába hányt az udvarba… én mentem utána pokróccal és takartam be, próbáltam csillapítani a fájdalmait, éreztetni vele, hogy ott vagyok, ha bármire szüksége lenne. Szeretek róla gondoskodni. Aztán reggel megint szóba hoztam ezt a szeretlekes dolgot, mire ő azt felelte, hogy szeret. Mindig is szeretett, csak azért mondta, hogy nem, hogy kapjak észbe koránt sem fasza minden. Ezt most elhittem, de az előző szeretlek de mégse alkalomra ez nem igaz, hisz akkor annyira rossz volt a helyzet, hogy a szakítás szélére kerültünk, és kb 1-2 hónap volt, mire újra tudta érezni, hogy szeret.

Őrülök, hogy ezt most ennyivel megúsztam, és bár tudom, hogy nem tudom ráhúzni minden veszekedésünkre a „mindig is szerettelek, csak…” dolgot, mégis nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy ezt mondta. És azóta a viselkedése is más. Bújuk, puszilgat, csak úgy megállít az utcán és átölel, és az együttlétek is sokkal másabbak. És mondja is, hogy szeret. Úgyhogy most próbálok a lehető legjobban viselkedni, jól reagálni a helyzetekre, nem úgy, mint akinek elgurult a gyógyszere.

Egy másik jó hír, aminek nagyon örültem. Korábbi posztban véleményeztem egy Dr. Csont könyvet. Mivel kiolvastam elkezdtem kutatni a következő rész után, mire ugyanazt a választ kaptam. Se könyvesboltokban, se kiadóknál sincs. Végül megkeresett egy magánszemély, hogy neki megvan a sorozat több része is, és szívesen eladná nekem 15K-ért. Sok pénz ez egyszerre, viszont így 7 könyvet kaptam, és meglepően jó állapotúak. Kicsit sajnálom, hogy nem az első fordítást sikerült beszereznem, de ennek is nagyon örülök, ugyanis kitudja, hány könyvre kaptam volna még elutasító választ. Szóval most van 7 könyvem, lesz mit olvasnom.